Zenszövegek

Szétszórt elmék

Egon_Schiele_onarckepA közmondás szerint minden zsák megtalálja a maga foltját. Mindez, egy kicsit tudományosabban azt jelenti, hogy főként olyanokkal alakítunk ki kapcsolatot, akiknek a pszicho­lógiai fejlettsége és önelfogadása hasonló szinten van, mint a sajátunk. Különösen érvényes ez a párkapcsolatokra. (Néha megdöbbentő, hogy életünk „szvíthártjai” külsőleg is mennyire hasonlítanak egymásra.) Most olvasom Máté Gábor, a Vancouverben élő pszichiáter könyvét, a Szétszórt elméket. Ő azt állítja, hogy a praxisában csak ilyen esetekkel találkozott. „Az emberek nemcsak a házasság céljából, ha­nem számos egyéb okból is érzelmi fejlettség szerint sorolják be magukat. Azok, akik nagyon különböző fejlettségi szinten állnak, nem is tudnak egymással mit kezdeni. Az egyenlő fejlettség törvénye akkor is érvé­nyes marad, ha a partnerek egyike azzal hitegeti magát, hogy érzelmileg érettebb a másiknál. Ez az illúzió azért jöhet létre, mert az egyikük esetleg sikeresebbnek tűnik a másiknál, már ami kizárólag a külső sikereket illeti.” Esetleg szerencsésebb körülmények közé született, tehetnénk hozzá, több az ismerőse a facebookon, és több születésnapi üdvözletet küld és kap, mint a párkapcsolat másik tagja. Az ilyen aszimmetrikus, figyelemzavaros párkapcsolat nem szokott jó véget érni. Nagyon gyakran előfordul, hogy szakítás után az egyik fél, természetesen az, aki magát érzelmileg érettebbnek tartja a másiknál, megtagadja, vagy ami még rosszabb, szégyelli korábbi kapcsolatát. Aki nem elégszik meg a zavaros múlt elrendezésének ezen olcsó megoldásaival, olvassa el Máté Gábor kiváló könyvét. Sokat megtudhat magáról és a másikról, és nem csak abban az esetben, ha „figyelemzavarral élő szétszórt elme”…

Kép: Egon Schiele: Önarckép, 1912.

Halolaj

halolaj“Nem az események fontosak, hanem a szemlélet – írtam 1977. január 5-én a naplómba. – A szemlélet (mint optika) változtatása. A beszűkülés, a hátrálás: lassú halál. Nyitni kell. Nem az életünk szereplőit és tárgyait kell kicserélnünk, hanem a nézőponton változtatni.” Sohasem tudtam a nézőponton változtatni, nem volt türelmem. Többnyire egyetlen elszánt gesztussal metszettem ki magamat családból, szerelmekből, barátságokból. Hogy mindig tiszta lappal kezdhessek. Merev, mondhatni irodalmi formák között hányódtam. Leírtam mindezt levélben, naplóban 1977 óta többször is.
   Nemrégen olvastam Máté Gábor, a Vancouverben élő pszichiáter könyvét, A sóvárgás démonát. (Alcím: Ismerd meg függőségeidet!) Azóta tudom, hogy nem az irodalmi formák, még csak nem is az én irodalmi formáim merevek, hanem sejtmembránjaim. Ha ugyanis hiányoznak az esszenciális zsírsavak, a sejtek falai rugalmatlanok lesznek, és így nehezebb a tápanyagok és információt hordozó molekulák (hormonok, idegi ingerület átvivő anyagok) felvétele, leadása; egyszóval: a sejtkommunikáció. Az omega-3 zsírsavak (legtöbb a halolajban van) az egész szervezet normális működéséhez szükségesek, de hiányuk leginkább az agyban mutatkozik meg, „olyan hatást eredményez, mint amikor egy hálózatban zárlatos, elvékonyodott vagy lazán kapcsolódó vezetékek vannak: romlik a vezetés hatásfoka, nő a vezetési veszteség, nő a rendszer ellenállása” (Szendi Gábor). Ha hiányoznak az esszenciális zsírsavak, az agy működési rendellenességekkel reagál: tompaságot, érdektelenséget, apátiát, ingerlékenységet, irritabilitást, agresszivitást, kedélybetegséget mutat. Gyermekeknél az omega-3 hiánya hiperaktivitást, figyelemzavart okozhat.
   Ennek a népszerűen csak depinek nevezett állapotnak legpontosabb szépirodalmi leírását Jonathan Franzen: Javítások című regényében olvastam. Az öreg Alfredot,  akin demenciát, skizofréniát, és Parkinson-kórt diagnosztizáltak, így jellemzi a felesége (tényleg jó néha olyan írók szövegeit másolni, akiket szeretünk): „És micsoda dolog az, hogy éjszaka megpróbálja felakasztani magát az összecsavart lepedőjére? Meg hogy ki akarjon ugrani az ablakon? És azt is nagyon rosszul tette, hogy megpróbálta felvágni az ereit az evőeszközzel… Alfred annyi helytelen dolgot művelt az életében… milyen rosszul tette, hogy mindig olyan elutasító volt, és rosszkedvű, és hogy elbújt az élet elől, és micsoda butaság volt tőle mindig újra és újra nemet mondani ahelyett, hogy inkább igent mondott volna.” Két éve lakott már Alfred a Deepmire Otthonban, amikor egyszer csak többé nem fogadta el az ételt. Tovább húzta, mint bárki hitte volna. A végsőkig ellenállt, végül összegömbölyödve, kiszáradva, összeaszalódva, csecsemőpózban halt meg.
   Javítsunk hát életünkön (és másokén) igenekkel, szeretettel, írással, naplóval, bloggal, halolajjal – amivel és amíg csak lehet.

Nyugalom

zenkert

A szerzetesek csodálattal figyelték egyik idősebb társukat, akit soha semmi nem dühített fel, soha semmi nem hozott ki a sodrából, aki, úgy látszott, semmitől sem fél. Ezt a nyugalmat a fiatalok már-már természet ellenesnek tartották. Egy nap elhatározták, hogy próbára teszik az öreget. Elbújtak egy sötét folyosó szegletében, amerre, megfigyelték, az idősebb szerzetes gyakran járt. Így is történt. Hamarosan megjelent az öreg, egy csésze teát tartott a kezében. A fiatalok ekkor előugrottak és ráüvöltöttek.

Az öreg erre lehajolt és letette a padlóra a teáscsészét, majd felegyenesedet és a fiatalokra nézett.

– Hűha – mondta –, nagyon megijedtem. Aztán újra lehajolt, felvette a csészéjét és tovább ment, anélkül, hogy egy csepp teát is kiloccsantott volna.

Szerelem

Vénség szerelme:
mikor feledné, hideg
zápor, elered.

schiele_allo_akt

Köd és fáradt napfény. A víztükör ólmosan borzong, a park sétaútjain nyálkás falevelek. Magamforma öregember jön szembe. Homlokra tolt, rátarti kalap, fekete posztó ujjas, kopott, szűk farmer, barna, gojzervarrott cipő. M. úr, látásból ismerem. Valamikor cipészműhelye volt a Körtéren. Bólintok. Ő is.

A lány futva érkezik. Tizenhat éves lehet, hosszú, fekete hajú. Fehér blúzának két szárnya a derekán csomóra kötve. Szép hasa meztelen. Talán az unoka. De nem, ahogy fordul az út, látom, betérnek a csalitosba. M. úr letolja a nadrágját, a lány előtte térdel, és szopja. Mindez elég jól látható, ősz van, a csalitos is kopaszodik.

Visszafele újból találkozunk. Néhány méterre állnak meg tőlem, búcsúzkodnak.

– Vigyázz magadra – mondja a lány és furcsa kis grimaszt vág.

– Már nem kell sokáig – válaszolja az öreg elég talányosan.

Azóta nem láttam őket.

Vers: Yosa Buson: Ősz, japán haiku
Kép: Egon Schiele: Álló akt

Buzik, nácik

arpadsavHűvösvölgy, turistaút a Hármashatárhegy felé. A frissen festett padon felirat: IRTSD A SOK SZAR BUZIT! Néhány nap múlva, ugyanott. A padon az ismerős sorok, csak kicsit átalakítva: ÍRTSD A SOK SZAR NÁCIT!

Néhány kilométerre innen feldíszített sír, sok virággal, szalaggal, mécsessel. A kovácsoltvas kereszten felirat:

ITT NYUGSZIK EGY ISMERETLEN MAGYAR KATONA

1945

BÉKE PORAIRA

Nagy harcok voltak erre, még mindig látszanak a lövészárkok. Megáll bennük az esővíz. 1945-ben német és a németekhez csatlakozott magyar katonák próbáltak itt kitörni az orosz gyűrűből.  A németek olyan magyar katonákat kerestek az akcióhoz, akik korábban a Buda környéki erdőkben teljesítettek szolgálatot, így alapos helyismerettel rendelkeztek. Őket a német csapatok mellé osztották be. Akik a Hármashatárhegy felől kísérelték meg a kitörést, valamennyien elestek (Wikipédia).

Sok-sok értelmetlen halál.

Egyik vasárnap a sír körül nagyobb csoport fiatal. Vízhatlan, terepszínű gyakorlóruhák. Árpádsávos zászlók. Derékszíjon sárga borjúbőr tokban gyalogsági tőr. Elfoglalják a gyalogutat. Igyekszem kikerülni őket. Egyikük, magas, kopasz, kékszemű fiatalember, rámszól:

Mi van? Félsz, buzi?

– Igen, félek – mondom. Nem nekik, magamnak.

 

Taps

 

Tízezer tenyér a Hősök terén:

tapsorkán. Hallgasd:

egyetlen tenyér, ha csattan,

az hogy szól?

Íjászverseny

 A mester a szorongó tanítványhoz:

– Nem próbálnád meg, hogy ne célozz annyira? Úgy biztosan sikerülni fog.

ijasz

Challenge

Omladozó pad az Árpád-kilátó előtti turistaúton. Gyönyörű őszi nap, mélyben a várost lazúros pára burkolja. Feltűnően sok ember jön szembe, fiatalok, idősebbek vegyesen. Kifogástalan sportfelszerelésben: polárdzsekik, sokzsebes túlélőnadrágok, nyakban drága GPS-ek, kézben nordic walking botok. Az arcok kemények, elszántak, kérlelhetetlenek. Versenyben vannak. Két fiatalember érkezik.

– Azért nézünk egy kis kilátást, nem? – kérdi az egyik.

– Nem! Minek? – válaszol a másik. Futólépésben húznak tovább.

 

A lélek hol lakik?

ut a vegtelenbe

Olvasom, hogy tudósok állítólag lefényképezték egy ember lelkét, amint éppen kiröppent a testéből.  A Zen erről (is) bölcsebben gondolkodik. Amikor egy tanítvány megkérdezte Taj-lung mestert, végül marad-e valami romolhatatlan  a felbomló emberi testből, a mester így válaszolt:

A domboldalt színes virágszőnyeg borítja,
Mélyben a völgy sűrű homályba vész.

 

Elmúlik

zen4Három napja felhívott M. Ömlött belőle a panasz. Éjjel nem tud aludni, reggel nem tud felkelni, nappal nem tud dolgozni, így lassan már élni se… Rettenetes!

– Elmúlik – mondtam.

Ma újra hívott. Minden rendben. Jól alszik, reggel kipihenten ébred, jól megy a munka. Csodálatos!

– Elmúlik – mondtam.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!